A 200 címvédői verhetetlenek voltak Budapesten
Nem tudták meglepni a favoritokat.
Másolt belépőket kínálnak többszörös áron a jegyüzérek.
A venezuelai klasszis bukdácsolt, háromszor is rontott a fináléban, de az utolsó ugrásával mindenkit megelőzött.
Az utolsó érem kiosztása után tegyünk úgy, mintha elhinnénk a kormányzati blöfföt, miszerint az atlétikai világbajnoksággal megvan az utolsó puzzle-darab is, és a nyári olimpiát darabjaiban már megtartottuk. Ideje értelmesebb célt kitűznie az országnak. Vélemény.
Anthonique Strachan éppen az elődöntős futam fáradalmait pihente ki, amikor a rackajuh ráijesztett.
Femke Bol ezúttal nem hibázott, Miltiadisz Tentoglu kisebb csodát tett.
Sokáig úgy tűnt, hogy nem az nyeri a világbajnoki aranyat, aki a legnagyobbat ugrotta a fináléban.
A balesetben megsérült az egyik jamaicai sprinter.
Bár hivatalban lévő nyugati politikusokat nem hívott meg Orbán Viktor az atlétikai világbajnokság indulásának hétvégéjén a frissen felépült stadionba, családja, kormánya tagjai és Erdogan elnök azért ott volt. Nagyítás-galéria.
Kilenc taxiengedélyt vontak vissza, a taxitársaságok munkatársai is szabálytalanok voltak.
A hat évvel ezelőtti eseményre közel egymilliárd ember kapcsolt oda.
Le van zárva csütörtök reggeltől kora délutánig az Andrássy út külső szakasza a Hősök teréig.
A lengyel és a szlovák kormányfő hivatala is megerősítette lapunknak: sem az államalapítás ünnepére, sem az atlétikai vb vasárnapi eseményeire nem kaptak meghívót a magyar kormánytól aznapra, amikor ázsiai autokraták és bukott régiós politikusok gyűltek össze Budapesten.
Meglepetést, papírformát és egy különleges befejezést hozott a budapesti atlétikai világbajnokság ötödik napja.
A nőknél az ausztrál Nina Kennedy és az amerikai Katie Moon küzdött az aranyért, végül megosztva kapják.
A magyar gátfutó a negyedik lett a futamában, az időeredménye pedig nem volt elég jó a továbbjutáshoz.
Az eddig extravagáns kinézetéről és tüskés modoráról ismert Sha'Carri Richardson megújult, és a világ leggyorsabb nője lett Budapesten. Úgy tűnik, a nehéz sorsú lány rátalált az útjára, és ha rajta is tud maradni, a legnagyobbak közé emelkedhet.
Ellenőrzik a taxisokat is.
Négy méterrel javította meg egyéni legjobbját a diszkoszvetés budapesti világbajnoki döntőjében az egyik amerikai versenyző, letaszítva a dobogó legfelső fokáról olimpiai bajnok honfitársát. Csoda, ha majd kiugrott a bőréből?
Az egyik kommentátor fel is tette a kérdést, ami mindenkiben felmerül a felvétel láttán.